A pátkai iskoláztatás első nyomaira a tényői plébánia egyházi anyakönyveiben bukkanhatunk. A múlt században pátka a tényői plébánia fíliája volt, így az említett pátkai vonatkoztatású adatokat is itt anyakönyvezték. A halálozási bejegyzésekben 1833-tól találhatók pátkai lakosú mester és jegyző foglalkozásúak. Ugyancsak a tényői plébánia közvetítésével nyert megörökítést a helyi iskoláztatás fejlődésének az a fontos eseménye, hogy önálló iskolaépülethez és hozzá mesterlakáshoz jutott a falu. 1837. ennek a dátuma. Császár Hermann - tényői ideiglenes lelkész - 1841. február 6-án készítette a másolatot az alább következő szövegről, melynek „eredeti példányát mindenkor megtaláltatni az uradalmi levéltárban a pátkai uradalm házban …” (Ez Császár Hermann megjegyzése) A régies nyelvezetből származóan a megértésre törekvés időigényes. Ezért álljon itt a tartalmi lényeg: a pátkai lakosok kérésére az uradalom megvette Grósz József kovács házát és hozzá tartozó szőlőt iskola és mesterlakás számára 620 váltó forintért. A megvásárolt ház fenntartásának gondja mester tartásával együtt most már a „hegyi lakosok” dolga. Az iskola és a helyi iskoláztatás történetében mérföldkőnek számítható a saját épület léte, a lakással a tanítók alkalmazásának jobb lehetősége. Végül álljon itt az ebben az időben működött mesterek időrendi névsora: Széta János, Országh József, Vilfing József, Paulus Valér, Müller György és Német Albert (tényői anyakönyv alapján). A Győri Közlöny című lapban Vargyas Ede megyei tanfelügyelő cikksorozatban ismertette a megye tanügyi állapotát. Pátka az újság 1874. március 8-i számában került sorra. Így kezdődik: „Van benne egy r. kath. Iskola. Az iskola épült 1865-ben, fala tömés tégla sarokra, alapzata földes, tetőzete nád, padja van 14. Az iskola egyszersmind imahelyül szolgál …….(valószínű ez az az épület) Szükséglet: Minthogy a hegységben a házak hosszú sorban szétszórva feküsznek, a könnyebb hozzáférhetés végett még egy iskola szükségeltetik …” Mindenből az következik, hogy a meglévő iskola a falu alsó részén volt. Pátkát a földnélküliség alapján még magyarországi viszonylatban is szegény falunak mondhatjuk. A 10-12 éves korú gyermekek munkája az év mezőgazdaságilag kihasználható időszakában szükséges volt a családok létminimumának biztosításához. A téli időszakban pedig a gyenge ruházat, a lábbeli hiánya okozott sok távolmaradást a tanítástól. Mindezek persze csupán csökkentik, de nem kérdőjelezik meg a népoktatási törvény előbbre vivő hatását az általános műveltségi színvonal emelkedésében. A Győri Közlöny említett cikke kitért a tankötelezettség itteni helyzetére is: „Tankötelesek száma 6-12 évesig 122, ismétlőköteles 62. Tényleg mindennapi iskolába járt… összesen 76, iskolába nem járt… összesen 52. Megbüntetve lett 11. …Tankönyvvel csak 56 növendék volt ellátva. … Fölszerelés a következő: fekete írótábla, 24 db. Fali olvasótábla, Magyarország s Európa térképe, földgömb, 16 db. természetrajzi tábla…..” Fél évszázad múlva sem volt lényegesebb változás a falusi felekezeti iskolákban. Pátka vallási szempontból homogén volt, így csupán katolikus egyházi elemi iskola működött a dualizmus évtizedei alatt a század végéig. Az iskolai oktatás minőségének átütő jelentőségű megváltoztatását állami iskola létrehozása jelentette. Megvalósulásában két körülmény játszott közre. Az egyik történelmi, a honfoglalás ezeréves évfordulója, a másik pedig szociális - a falu lakosságának szegénysége. A millenniumra megmozdult az ország, ebbe tartozott az „ezer év, ezer új iskola” akció is. Pátkán ugyan volt iskola, de fenntartása nagy terhet jelentett az egyházközség számára. Így Pátka belekerült az ezerbe. De nem ment ez simán. A pannonhalmi főapátság próbálta akadályozni az állami iskola létrejöttét. A minisztérium 1894. nyarán ismét felkérte az apátságot, tegyen valamit a száznál is több tanköteles iskolázása érdekében, ha másként nem, ajánlja fel a katolikus iskolát állomosításra. A válasz: ’’… ilyen fontos és égető szükségű ügynek rendezését csupán a felajánlás esélyétől függővé tenni nem lehet…’’ 1895-ben a minisztérium megígérte állami iskola felállítását, ha a közösség biztosít telket, az építőanyagot helybe szállítja, a gyalog- és igásmunkát díjtalanul adja. Eszerint is ment aztán minden. A telek vásárlását nyomon követjük a már említett házi számadásban. A falu közepén három egymás melletti földingatlant vásároltak meg. Az iskola azóta is ezen a tágas telken működik, akkor a gazdasági ismétlőiskola gyakorlókertje is elfért rajta. A megépült iskola a mainak utcafronti része volt, két tanteremmel és tanítói szobával. A déli szárnyat szolgálati lakás foglalta el, az akkori igényeket jól kielégítő méretben és minőségben. Az 1898/99-es tanévben már az új, korszerű épületben folyt a tanítás. Az állami iskola nem csupán objektumként jelentett minőségi fejlődést. A korszerűséghez tartozott a tágas, világos tantermeken kívül az a felszereltség is, amelyben az állam által fenntartott falusi elemi iskolák felülmúlták az egyházközségek által finanszírozott felekezetieket. Röviden szólva: a tárgyi feltételek a XX. század elejétől az átlagosnál kedvezőbb oktatási körülményeket biztosítottak a pátkai gyerekeknek, mintegy ellentételezve a családi körbe folyó nevelődésük szegénységét. Ez utóbbit dokumentálja az iskola gondnokságának egy tárgyaláson hozott határozata: ’’ Tekintettel Pátka község lakóinak szomorú anyagi helyzetére, s figyelembe véve a nagyméltóságú vallás és közoktatási m. kir. Miniszter … 72 881 sz. a. kelt rendeletében hangsúlyos határozatát, hogy a tandíj fizetés kötelessége az állami iskolák benépesedésére kedvezőtlen befolyást ne gyakoroljon, a gondnokság a következő arányban kéri az 1901/902. tanévre a tandíjat megállapítani … 44 tanuló semmi tandíjat…’’ A határozatnak ez a bevezető mondata helyi vezetők hivatalos iratban tett megállapítása, leplezetlen őszinteséggel fejezi ki a családok anyagi viszonyait. Elképzelhető ennek alapján az iskola tanulóinak állapota tápláltság, ruházat, taneszközökkel ellátottság tekintetében. A gondnoksági határozat tandíjra vonatkozó része szemléltető példája az 1868. XXXVIII. törvénycikkeknek az oktatás ingyenességével kapcsolatos ellentmondásosságára. Az eredeti eötvösi elgondolás fontos elme volt ugyan az ingyenesség, maga a törvény a tandíjat mégse törölte el. Az előbb idézett szövegből ki is derül, miszerint az állami iskolák benépesedése veszélyeként kell a minisztériumnak foglalkoznia a tandíjfizetéssel még évtizedek múlva is. Az iratból az is megtudható, hogy a teljes tandíj 4 korona volt a jelzett időben. Pátkán a tandíjfizetésre kötelezettek is csupán fél és negyed tandíj fizetésére kaptak besorolást. Fekete Lajos és felesége századunk első évtizedében voltak a még újszerű állami iskola tanulói. A gyermekélmények 80-90 évesen is megelevenednek: a tantermekben négyszemélyes padok jelentették a legfontosabb bútorzatot. A fiúk és lányok külön padsorban ültek. A nagy falitábla is tartozéka volt a tanteremnek, meg az uralkodó, Ferenc József arcképe. A tanítás reggel imádkozással kezdődik: „Isten nevében kezdem el, Ő segéljen kegyelmével. Ha ő segít, mi sem nehéz, Ha ő elhágy, erőnk elvész”. Az iskolai életnek ez az egy mozzanata is mutatja, hogy az állami iskolában is teljesen vallásos szellemben folyt a nevelés. A hittan is teljes jogú tantárgy volt, heti két órában. Délig folyt a tanítás, majd ebédszünet után folytatódott. Szerdán és szombaton a délutáni időszak már az ismétlő iskolásoké volt. Az órák közti szünetben a gyerekek játszottak, énekeltek. Felszerelésüket könnyen elvitték az iskolába, hiszen olvasókönyvből és szivaccsal felszerelt palatáblából állt mindössze. A nevelési eljárásokban a büntetés játszott kiemelkedő szerepet. Pálcával történt a fegyelmezés, tenyérbe, körmökre, fenékre ütve vele. A bezárás is mindennapos büntetőeljárás volt, tanítás után a tanterembe zárva kellett a feladatokat elkészíteni. Sokkal kevesebbszer ugyan, de akadt példa a jutalmazásra is: Hollósi Ida tanítónő saját készítésű babákkal jutalmazta legjobb tanulóit. Rozika néni közel 8 évtized távlatából is legkedvesebb emlékei közt emlegeti, mert ő is kapott egyet. A leggyakoribb tárgyi jutalom egyébként a szentkép volt. Az iskolai oktatás és nevelés másik pólusáról – a tanítókról - is essék szó századunk elejének pátkai iskolájából. Állami alkalmazottak voltak ők, a tanügyi hatóság kinevezésével kerültek munkahelyükre. A község körülményei nem voltak vonzók, minden bizonnyal ezzel is magyarázható a nagy fluktuáció. A század első évtizedében 8 tanító is működött itt. Ettől az időszaktól lehet az igazgatókat is számon tartani, kezdve Tóth Endrével. A többség már ekkor női tanerő, kiket a „kisasszony” megszólítás illetett. Kiss Veronika, Hollósi Ida, Oszoly Jolán, Mondovits Mária, Hujber Jolán, Vígh Ilona a századelő tanítónői. A gyerekek és a község lakói tisztelték őket még akkor is, ha rövid időt töltöttek itt. A falusi tanító presztízse nagy volt Pátkán, ráadásul más tanult ember nem is volt abban az időben a községben. Ők voltak tehát a kultúra, szellemi élet hordózói. Az állam, a hatóságok tisztában voltak a tanító jelentőségével a lakossággal való érintkezésben. Egy írásos forrás állhat itt ennek bizonyítására, egy 1914. augusztus 15-én kelt tanfelügyelői leirat: „….a tanítóság az általa hirdetett magasztos eszmék megvalósításánál…mindenkor kész önzetlenül és jó példával elöljárni, felkérem, hogy a szervezési mozgalomban (a nyári mezőgazdasági munkák elvégzéséről volt szó) …hathatósan közreműködni szíveskedjenek. ” A község neve módosult közben a helységnevek országos rendezése során, 1906-tól a hivatalos helységnév: Sokorópátka. (az 1898. évi IV. törvénycikkben már ez szerepel...) A háborús évek nyomasztó országos terhei ezt a községet is érintették, hiszen a kenyérkeresők tucatjait hívták be katonának, köztük sok családapát. Véráldozatot is bőven hozott a falu, 51 javakorbeli férfi maradt ott a háborúban. Gyászból, fokozott szegénységből kijutott a pátkai gyermekeknek. A tanácsköztársaság kikiáltásának helyi eseményeiben szerepet kapott az iskola, illetve annak tanulói is. Az iskola egy akkor volt tanulója így emlékezik vissza minderre: Egy bizonyos reggelen a Dénes Vencel bácsi, a Tóth Gyula bácsi (a helyi tanács későbbi vezetői) odajöttek az iskolába. Ott a tanítótestülettel megbeszélték, hogy felvonulást rendeznek valamilyen összejövetel előtt. Hamarosan megtanítottak bennünket egy rövid kis énekre, aztán kis piros ruhákat feltettünk a mellünkre. Piros zászlóval körbejártuk a falut és énekeltünk. Mikor visszaértünk a községi kocsma elé, jött hamarosan egy teherautó, vele katonák, civilek …A gyerekeket elbocsátották haza, és el is kezdődőt a gyűlés. (itt választották meg a község paraszttanácsát.) A kötelező iskolai vallásoktatás eltörlése a tanév befejező szakaszában gyakorlatilag rövid, átmeneti időre valósult meg. A nyolcosztályos munkaiskola megszervezése, kimunkálása felsőbb tanügyigazgatási szerveknél folyt, azonban a falusi iskola ettől még vajmi keveset változott a rövid idő alatt. Ezen időszak tanítói - Krohn Ferenc igazgató-tanító és felesége (Sztojanovics Erzsébet), valamint Prónay Aranka – a helyi vezetésben nem játszottak szerepet. A falusi elemi iskolának az akkori paraszti életre kellett csupán előkészítenie. A körülmények 1940-ben rákényszerítették a kormányzatot egy fejlesztési lépésre. Törvény született a nyolcosztályos népiskoláról. A gyakorlati végrehajtást azonban korlátozták a hiányos feltételek ennek ellenére Sokorópátkán néhány esztendőre megvalósult a 14 éves korig tartó tankötelezettség. Egy 1937. évi iskolalátogatási jegyzőkönyv szerint abban a tanévben 221 volt a beírt tanulók létszáma. Öt tanulócsoportban folyt az oktatásuk. A millenniumkor készült 2 tanterem nyilvánvalóan kevés volt a 30-as években ezért még egy szemközti parasztházban is folyt a tanítás egy ideig. A húszas évek második felében egy szolgálati lakással, majd a harmincas években egy tanteremmel bővült az iskolaépület. A helyi köznyelv ezt emlegette sokáig kisiskolának. Felszereltségében is gyarapodott az intézmény. A most tárgyalt időszak alatt sok tanító dolgozott az intézményben. Az iskola vezetői Kálóy (korábban Krohn) Ferenc 1936-ig, majd Szeli János. Huzamosabban itt működtek: Kálóy Ferencné, Szeliné Boros Mária, Horváth Dezső és felesége Domonkos Gizella, Smolenszky Géza, Holler Kálmán, Siklódi János, Baloghné Borbély Vilma és a helybéli származású Vasi Erzsébet. A továbbiakban az iskola közéleti szerepével foglalkozunk. A plébánoson kívül a tanítók voltak csupán iskolázott emberek 1933-ig. Akkortól már a jegyzőség is működött a településen. Ez a kisfalusi helyzet jórészt megmagyarázza a tanítók akkori megbecsülését. A téli időszakban pezsgő tevékenység folyt előbb az iskolában, majd a kultúrház felépítése után ott. Az iskoláskoron túli fiatalság számára ismeretterjesztő programok, tanfolyamok, öntevékeny színjátszás töltötték ki a népművelés kereteit. És ebben a tanítók voltak a szerzők és az irányítók. A „néptanító” kifejezés eredeti tartalmával valósult meg. Kálóy Ferenc igazgató a sokorópátkai gyümölcskultúra megteremtőjeként felismerte a gyümölcstermesztéshez nagyon kedvező domborzati és klimatikus viszonyokat, a hagyományokat, és egy egész generációt nevelt igényes gyümölcstermesztővé. Akkoriban kiváló fajtákat honosított meg a faluban, megtanította a szaporítási módokat, és a sokorópátkai dombok nagy mennyiségben teremték a minőségi gyümölcsöt. Kálóy Ferencet értékelték is a faluban. Halála után tiszteletből utcát neveztek el róla. Igaz, a személyi kultusz idején, amikor Sztálinról utcát elnevezni szinte kötelező volt, Kálóy Ferenc is leszorult az utcanév táblákról. A Horthy-rendszer legutolsó háborús időszaka már az iskola működésében is zavart hozott. 1944. április 1-én befejezték a tanévet, megjelentek a menekültek a községben, akiket a győri nagy bombázások indítottak falura. Ősszel egy híradós pótzászlóalj vette igénybe az iskolát. Az élet minden tekintetben kifordult korábbi valójából. Az 1945. március 26-i eseményt az akkori plébános így rögzített évkönyvében: „Jelentik, hogy az alszeren már megjelentek az oroszok. S csakugyan, az erdőszélen kinézve fel lehetett ismerni az orosz motoros élcsapatokat. Hát megtörtént! Szerencse, hogy harc nem volt, alig lehetett pár puskalövést hallani." Az első megörökítésre méltó esemény a háború hagyatéka. A súlyos fővárosi élelmezési helyzet indította el azt az országos akciót, amelynek keretében a vidék, a falu segített megmenteni a pesti gyerekeket. A plébániai évkönyv így örökíti meg a mi falunk segítségét: „Mi is elhelyeztünk 20 apróságot, főképpen Remete-kertvárosi iskolásokat. Kiéhezett, sápadt kis társaság érkezett 1 tanítónő felügyelővel.” /1946, március / Így esett meg, hogy fővárosi gyerekek is tanultak iskolánkban. 1945. augusztus 18-án jelent meg a 6650/1945. M. E. számú miniszterelnöki rendelet, mely elindította az alsófokú oktatás demokratikus formáját. „A népiskola I-VIII és a gimnázium, a polgári iskola I-IV osztályai helyett általános iskola elnevezéssel új iskolát kell szervezni.” Győri munkások közreműködésével a „Dolgozók az iskoláért” akció keretében az iskola bútorzatát egészítették ki – kétszemélyes tanulói asztalokat készítettek tantermi berendezésül. Iskolánkban Tenk Béla tanító létrehozta a Petőfi Sándorról elnevezett úttörőcsapatot. Az erőltetett köszöntési mód - az „Előre!” - gúnyos megjegyzésekre adott alkalmat, aztán a vörös nyakkendő megszokásához is időre volt szükség. Ezek a gyakorlati momentumok is érzékeltetik, miszerint az általános iskola kiépítése politikai harc is volt. Az általános iskola elfogadása nem csupán a tanulatlan szülők körében ment vontatottan. Nem értékelte maga az iskola igazgatója sem, hiszen fiát Győrött járatta iskolába. Hasonlóan Sokorópátkai Szabó István - volt miniszter - unokái a pannonhalmi gimnáziumba jártak, amíg ott meg nem szűntek az alsó osztályok. Akadt aztán paraszti szülő is követőként. A helyi oktatásügy a 40-es évek végén kicsinyített mása tehát mindannak, ami országosan végbement. Az elmondottak után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy rossz volt a beiskolázottság helyzete. Nézzük meg mindezt statisztika számainak tükrében! Az 1949/50-es tanévben az anyakönyvi napló 219 beírt tanulója közül 14 esetben tartalmaz év végi bizonyítvány helyett ilyen feljegyzést: „Sok mulasztás miatt nem osztályozható”. Falné Vasi Erzsébet - élve a szülőkkel való jól kapcsolatával - a 8. osztály osztályfőnökeként elérte viszont, hogy 6 tanulója ment középiskolába. Ez már a kulturális forradalom helyi megjelenését mutatja. 1949 nyarán szinte kicserélődött a tantestület, új igazgató vette át vezetést is, Fogaras György. 1950-ben a Győri Szeszgyár jóvoltából (teherautóját bocsátotta rendelkezésre) a pátkai iskola tanulói először lubickolhattak a Balaton vizében. Az 5o-es évek új tanterve növelte a természet­tu­dományos anyag súlyát az ismeretanyag egészén belül, kötelező idegen nyelvként véglegesítette az orosz nyelvet és fakultatívvá tette a hitoktatást. Felső tagozatban szaktanári képesítéssel rendelkezők kezdtek tanítani. Érezhetően befolyásolta az iskola mindennapi életét a Rendtartás 1953. évi megjelenése. Életbe lépésének egyik közvetlen gyakorlati hatása a Szülői Munkaközösség pedagógiai tényezőként való belépése az iskolai életbe. A nevelés és oktatás tekintetében oly fontos kapcsolat a szülői ház és az iskola között előírás erejével is szentesítést nyert Általában fokozódott a pedagógusok tevékenysége a község közéletében. Iskolaigazgatók töltötték be a községi párttitkári funkciót (Fogaras György, Nagy Zoltán), a nevelők is bekapcsolódtak a különböző agitációs tevékenységekbe. Ez utóbbiak nem voltak szívesen vállalt feladatok, mert a lakosságot olyasmikre kellett rábírni, amiktől az idegenkedett, ellenállt. Ilyen volt a kölcsönjegyzés és a termelőszövetkezetbe történő beszervezés. Persze közművelődési tevékenységet is folytattak. Építkezési időszaknak is nevezhetjük az ötvenes éveket az iskolánál. Egy demográfiai hullám alakult ki a háborút követő évek magas születési számaiból eredően. Méreteiben bővülnie kellett az iskolának, ezért megyei beruházásként két tanterem és egy szolgálati lakás került bele a fejlesztési tervekbe. Az iskola tágas telkére tervezték mindezt, de az újtelepi falurészen népmozgalom indult iskoláért. Így a beruházás megosztásra került, az Újtelepen 1956. január 6-ra átadható lett egy tanterem és egy lakás, a másik tervezett tanterem pedig a régi iskolaépület meghosszabbításában készült el 1956. nyarán. Az újtelepiek a nagy távolsággal érveltek, ez valós indok is volt. Mindez oktatási szempontból az egész község alsó tagozatos gyerekeinek nagy hátrányt jelentett, ugyanis így mindkét helyen összevont alsós tanulócsoportok működhettek. Az idő aztán viszonylag hamar feleslegessé tette az újtelepi iskolát, a hetvenes években már annyira kevés tanulója volt, hogy megszűntették itt a tanítást. 1956. nyarától Kovács Imre lett az iskola igazgatója, aki kerek két évtizeden át irányította az iskola működését. Mögötte öt év felügyelői munka tapasztalata volt. Az iskola vezetése két főből állt, - a pedagógiai irányítás részese volt Kassai Jolán igazgatóhelyettes is. Ez az időszak fokozatosan javított a tárgyi feltételeken. 1966-ban helyi erőből politechnikai műhelyépület készült, így bevezethetővé vált a gyakorlati foglalkozás nevű tantárgy. A hatvanas években országos mozgalom keretében a Győri Gázgyár ajándékaként televíziós készüléke lett az iskolának, az ITV adásai beépülhettek a pedagógiai tevékenységbe. Megkezdődött a szaktárgyak szertárainak kiépítése is, elkezdve a biológia, a fizika és a kémia anyagán. Sok fiatal indult innen pedagógusi, mérnöki, orvosi pálya felé. Ebben az időszakban vált szokássá az ország különböző tájainak bejárása, nemzeti értékeink, múltbeli emlékeink megtekintése. A hetvenes évek közepére – mint más községekben is - megcsappant a tanulólétszám. Ebben az időszakban indult új irányzat a közoktatás területén – az iskolák körzetesítése. 1976. augusztus 31-ével megszűnt a sokorópátkai iskola önállósága. A tényőihez kapcsolással két közel azonos nagyságrendű iskola közös igazgatás alá vonásáról beszélhetünk. 1989-ben lesz ismét önálló, majd az 1990/91-es tanévtől Sokorópátka és Gic községek önkormányzatai intézményfenntartó-társulást hoznak létre, a Veszprém megyei település tanulói is iskolánkban tanulnak. 1995-ben torna- és, számítástechnika teremmel bővül az intézmény. 1998-ban pályázati pénzből kerámia- és tűzzománc műhely kialakítására és a számítógépes park kibővítésére kerül sor. A 2000/2001. tanévtől zeneoktatás, majd egy évvel később néptánc tanítása is elkezdődik a Napsugár Művészeti Iskola közreműködésével. A 2006-tól - a település óvodájával, közművelődési intézményével és könyvtárával való összevonást követően - ÁMK lesz. Egy év múlva - Sokorópátka és Gic Önkormányzatainak megegyezése alapján - Gic óvodája az ÁMK tagóvodája lesz. 2008-ban az iskola elnyerte az ÖKOISKOLA címet.